Napi tipp | Szemöldökformázás | Essence – Eyebrow designer

IMG_3199_szerk

Ezer éve nem használtam szemöldökceruzákat, mert meg voltam róla győződve, hogy itthon nem kapni világos szőkéknek megfelelő árnyalatot. Az biztos, hogy vagy 10-et elajándékoztam, kidobtam, mert abszolút nem tudtam hasznosítani magamon, másokat pedig nem igen sminkeltem ezelőtt. Szóval ezek után nagyon sokáig nem is vettem már meg egyet sem a drogériákban, pontosabban egészen egy hónappal ezelőttig.

Barátnőim megkértek, hogy tartsunk egy csajos Müller túrát, ahol végre kiélhetik nézelődési és vásárlási vágyaikat, úgy, hogy az uraik nem fogják tépni a hajukat a második “jujj ez kell nekem” után és végre lesz valaki, aki segít nekik eligazodni az új termékek között. Mindketten nemrég lettek anyukák, így volt fontosabb dolguk is az új sminktermékek elemzésénél, de most már úgy gondolták ideje visszatérniük az önmagukkal való foglalkozáshoz is, ezért jó ötletnek tűnt egy kis neszeszer frissítés! Elég hasznosnak bizonyultam ilyen szempontból, mert ugye nekem ezek a termékek teszik ki a mindennapjaimat, követem a fejleményeket, tesztelem őket és így kicsit könnyebb volt nekik is dönteniük.

(- Barátnőm arcán széles mosollyal köszönte meg, hogy segítettem neki a választásban, illetve, hogy a blogomon talált krémek és arcradír szüntette meg az elég erőteljes hámlást és kiszáradást az arcán – Az ilyen őszinte mosolyokért és visszajelzésekért szeretem ezt csinálni!….)

Ekkor én pont egy sötét színű szemöldökceruzát kerestem, mert azon a hétvégén sminkelni mentem egy lánybúcsúra. Megláttam ezt a sötét színű ceruzát és gondoltam kipróbálom mellette a szőkéknek valót is egye fene, úgy is olyan olcsó, hogy nem fogok rimánkodni, ha nem válik be. Így történt meg az, hogy hosszú évek után újra szemöldökceruza landolt a kosaramba és haza is jött velem.


IMG_3315_szerk

TESZT:

Az ára pontosabban: 549 Ft

Termék linkje: http://www.essence.eu/hu/termekek/szem/szemoeldoek/e/product/eyebrow-designer-05/

Nekem a 04-es Blonde árnyalat és a 02 Dark brown van meg.

IMG_32060_szerk

A Blonde árnyalat, ahogy azt a neve is jelzi szőkéknek lett megalkotva. A színe egy szürkésbarna árnyalat, ami ugye nagyon helyénvaló, hisz nekünk a meleg barna árnyalatok nem igazán állnak jól, ha csak nem mézszőke a hajunk.

A Dark brown ceruzának már inkább egy erős étcsoki barna színe van, ami remek választás lehet sötétbarna hajú lányoknak.

IMG_3208_szerk

Használat és ajánlás: Könnyű vele dolgozni és igazán jó ötlet, hogy a kupakra egy ilyen kis kefe szerű dolgot tettek, amivel rögtön irányba is lehet állítani szőrszálakat. Nem mondom, hogy erre a feladatra ez a legalkalmasabb, de amikor csak ezt dobod be a táskádba mert nem otthon alszol, akkor bizony tökéletes!

Elég gyorsan fogy maga a ceruza, így jó, ha van nálunk hegyező, mert amint eltompul, nem igazán alkalmas precíziós használatra. Fontos megjegyeznem, hogy ez mind csak akkor igaz, ha nincsenek nagyobb gondjaink a szemöldökünkkel, nem akarjuk minden egyes nap teljesen átrajzolni, kiegészíteni, mert nagyobb átalakításokra nem igazán megfelelő. Azoknak tudom ajánlani, akiknek a hétköznapokban csak egy kis igazítás, színezés kell, amivel nem akarnak 10-20 percet reggelente eltölteni.

Én munkába menet csakis azért használom majdnem minden nap, mert szinte semmi színe nincs a szemöldökömnek (mivel alapból is nagyon világos a hajam és így a szemöldököm is) és, hogy némi keretet adjak az arcomnak és ne csak egy fehér, sík maszkot lássanak az arcom helyett így én ezt vetem be. A por és a gél állagúak, azért ennél jóval több időt és odafigyelést követelnek meg, ami miatt most hálát adok, hogy ezt megtaláltam, mert reggelente az 2 perc bőven elég nekem! :)

Ti próbáltátok már ezeket a termékeket?

Szép napot Krumplik!

3153 Össze nézettség 1 Mai nézettség

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.