Sosem bocsátok meg neked! | Motiváció #12

Megbocsátás

Pár napja az egyik legjobb barátom átküldött egy írást, ami a megbocsátásról szólt. Nagyjából két éve kezdtem el lelki dolgokkal foglalkozni, vagy elfogadni, hogy hatással lehetnek az életünk legkülönfélébb területeire is, így nem volt újdonság, amit ott olvastam. Mégis azért jó ezeket újra és újra más tollából olvasni, mert mindenki más szavában találja meg a saját maga igazságát. Beszélhet nekem bármennyit egy olyan ember, akivel nem vagyunk egy hullámhosszon, nem fogom átérezni főleg nem úgy érezni mint sajátomat és lehet mindeközben ugyanarról beszélünk, csak máshonnan megközelítve. Értitek?

Gondoltam én is továbbadom a véleményemet, hátha valaki meglátja saját maga, tétlen mását.

Kinek nem fogok soha megbocsátani? Gondolom ez az a kérdés, ami a legtöbbetekben felmerült a cím olvasása közben.
Senkinek.
Nincs kinek megbocsátanom.
Csak egy ember cselekedeteit elfogadnom.
Saját magamét.

A megbocsátani szót tulajdonképpen nem is szeretem, mert van benne valami olyasmi csengés, hogy valaki valami rosszat követett el, sokszor ráadásul direkt. Szerintem ezért nem is festi le megfelelően, amit én szeretnék átadni. Itt inkább az elfogadásról van szó! Soha nem tettem semmi rosszat. Volt, hogy nem a megfelelő döntést hoztam meg, volt, hogy elszalasztottam egy lehetőséget, volt, hogy nem tartottam semmire magamat és most pont ezeket fogjuk átvenni és remélhetőleg rájönni, hogy nem tartozunk senkinek magyarázattal, de ők se nekünk….

Volt már olyan, hogy a barátnőd, ismerősöd, kollégád, a párod megbántott, cserbenhagyott vagy csak nem úgy viselkedett, ahogy szerinted az elvárható lett volna? Ilyenkor tényleg nekik kell “megbocsátani”, vagy csak azzal szembesítened magadat, hogy te ezzel a tettével együtt tudsz élni a jövőben és elfogadni azt az érzést, amit kiváltott belőled?
Azt mondjuk, nekik bocsátunk meg, de végső soron magunknak kell megbocsátani, hogy utána tovább működhessen az a kapcsolat ami a másikhoz köt.

Gondolj arra, hogy amikor megbántottak téged miért akartál továbblépni? Azért, hogy nagylelkűen elnézd a másik hibáját és úgy gondold, te jobb vagy annál, amit tett, vagy azért, hogy megtarthasd a másik embert és ne kelljen elveszítened?
Hajlamosak vagyunk azt hinni, mi ennél jobbak vagyunk, de a nap végén mindig saját magunkért cselekszünk. Megbocsátunk, hogy tovább mehessen az életünk, hogy elfogadjuk a másikat, hogy ne kelljen veszekedni, hogy ne kelljen szembenézni a gondokkal, hogy rájöjjünk még sem olyan nagy dolog, ami történt, de ezek mind azért vannak, hogy továbbléphessünk.
Mielőtt azt gondolnád, hogy ebből azt szeretném kihozni, hogy ez egy rossz dolog… DEHOGYIS… Ez az élet rendje, de sose felejtsd el, hogy mindig magadért cselekszel ezekben a helyzetekben.

Miért teszi a másik? Miért vágott át? Miért csinál olyan dolgokat, amikkel bántani fog?

A válasz az, hogy nem direkt. Eddig az apróságokról beszéltünk, amiken viszonylag mindannyian könnyen túljutunk, azoknál viszonylag nehezen értelmezhető, hogy magunk miatt fogadjuk el őket. A problémásabb eseteknél viszont szerintem pontosan érezhető.
Mondtad már magadnak, hogy szeretnél megbocsátani a párodnak, de nem megy?  Szenvedtél, mert bármennyire is el akartad felejteni, hogy működhessen, de nem ment?
Soha nem neki akartál megbocsátani, hanem magadnak. Ez annyira ellenkezik a lényünkkel, azért olyan nehéz elhinni vagy szembenézni vele. Ha valami rosszat tett a másik miért magammal kéne tisztáznom a helyzetet, ugye erre gondoltok?
Azért mert akkor fogsz rájönni arra, hogy ezekben a helyzetekben végig magadat okoltad, ezért nem bírtál soha megbocsátani, mert nem tudtad kinek kellene. Végig benned volt az érzés, hogy már nem is tűnik olyan rossznak pár hónap elteltével, de valamiért a vitákban mégis mindig előjött és tudat alatt ott motoszkált benned. Tulajdonképpen ezekben a helyzetekben sosem az bántott, amit a másik fél csinált, hanem az, hogy sose bocsátottad meg saját magadnak. Az játszódott le benned, hogy lehet valamit rosszul csináltam, én se voltam olyan tökéletes párja a másiknak vagy meg se érdemlem őt.

Amit most mondani fogok, biztos meglep, de valamiben mindig hibázik az “elszenvedő” fél. Nem véletlenül történnek ezek, mert igenis az élet az arcodba mondja kegyetlenül, hogy mit csinálsz rosszul, még akkor is, ha te azt hiszed nem érdemled meg. Nem véletlenül maradnak sokan meg ezekben a kapcsolatokban, azon a munkahelyen, ahol elvileg nem becsülik meg őket, még akkor is ha érzik, hogy nem jó ami most megy. Sosem jöttek rá arra, miért történik mindez. Valahol tudják, vagy csak elhiszik saját maguk is, hogy ezt érdemlik.

De akkor mi a megoldás?

Az, hogy amikor eltűnt a düh, akkor rágyere miért is történt mindez. És a múlttal ellentétben most ne a másikban keresd a hibát, hanem saját magadban. Itt most nem arra gondolok, hogy nem főztél a másiknak ebédet, ami miatt az élet most ezt dobja eléd, hanem arról, hogyha te nem tartod magadat elég jónak, nem vagy tisztában az értékeiddel, rondának tartod magad, akkor miért várod, hogy a másik értékeljen, ne kacsintgasson ki, szépnek lásson vagy a munkahelyeden megbecsüljenek, miközben a mindennapjaidat a félelem tölti ki, hogy nem vagy elég jó, nem teszel bele mindent. Azt gondolod, ha majd megdicsérnek jobban fog ez is menni, neked csak erre van szükséged, de sose kapod meg és jaj milyen gonosz az élet. Mi lenne ha egyszer ellentétesen gondolkodnál és feladnád azt, hogy másoktól várd a megváltást? Ha te már gondolkoztál ezen, akkor biztos vagyok benne, hogy ez is inkább önmarcangolásban végződött, ami szintén ugyan oda vezet, ahova az eddigi cselekedeteid. Hibáztatod magad, majd minden megy a régi kerékvágásba… Találd meg a problémát és utána ne gondolkodj rajta, hanem cselekedj! Nem kell hibáztatnod magadat, mert nem csináltál semmit rosszul, mert ha nem mész át ezeken az élményeken, vitákon, problémákon, ma más ember lennél. Egyetlen dolog számít, hogy tanulj ezekből és a következő lépésedet már ne a múlt félelmei határozzák meg!
A saját félelmeink fognak az emberi kapcsolatainkban is felbukkanni. Pontosan ezért olyan nehéz észrevenni ezeket a dolgokat, mert valahol mélyen annyira bántanak minket, hogy nem akarunk tudomást venni róluk. Reméljük, ha nem törődünk velük, akkor más se fogja észrevenni. Azért bántanak pont ezek minket és nem más dolgok, mert ezekben vagyunk gyengék. Miért van az, hogy ami téged bánt a másik felfogni se tudja miért? Mert teljesen más dolgokat hozunk az életbe magunkkal, mint bárki más. Sok hasonlóság van a barátnőidben, a párodban, de mégis pont ellentétesen. Ők azt a tükröt mutatják neked, amiben azokat a dolgokat fedezheted fel, amiket képtelen vagy SAJÁT MAGADBAN ELFOGADNI!

A nap végén ezért kell saját magadnak “megbocsátanod”, de leginkább a személyes véleményem szerint inkább elfogadnod saját magadban. Nem mindegy, hogy csak elrejted, vagy tényleg el is fogadod. Az egyik folyamatosan gyötörni fog és lehetsz te az áldozat világ életedben, vagy beláthatod, hogy minden rosszban ami az életedben történt, mindegyik eseményben ott voltál Te magad is, minden félelmeddel és régről hozott sebeddel, így vagy úgy. Talán erre a legnehezebb rájönni, mert amikor rájössz az lesz a legfájdalmasabb, amit ugye senki nem akar magának. De ezzel a fájdalom rögtön jönni is fog a felszabadulás érzése, ami pedig minden szenvedést és pofont megért. Az, hogy tudni fogod, hogy most már van esély a tényleges változásra és új meglátásban láthatod saját magadat és az embereket is körülötted, minden tettükkel együtt.

Ezek után egyszerű lesz? Nem. Rengeteg ilyen dolgot fogsz észrevenni magadon, ami eleinte félelmetes is lehet, de szerintem az mindennél többet ér, hogy rájössz mostantól én irányítom az életemet és nem a félelmeim és gyengeségeim.

2678 Össze nézettség 2 Mai nézettség

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.