“minden egyes kiló és minden egyes betegség megérte, mert ez jelzi számomra, hogy kit engedtem el…”| Motiváció 10.

Untitled design

Biztos vagyok benne, hogy röhögnétek, ha tudnátok meddig nem mertem kimenni az utcára és vállalni a mai “állapotomat”.

Mit jelent a mai állapotom?

Nagyjából két évvel ezelőtt változott meg az életem gyökerestül. Apukám halála után, azt hittem mindent elfogadtam és lezártam magamban, viszont egy-két dolog biztos jelzője volt ennek az ellenkezőjéről. Sokat változtam belsőleg is, de a külső változásom ebben az időszakban feltűnőbb volt. Nem sírtam (legalábbis nem emberek előtt…), nem hisztiztem, nem nyavalyogtam, ami utólag meggondolva valószínűleg elég nagy hülyeség volt, de sajnos ilyen vagyok alapból is.
Akkor úgy éreztem, hogy mennem kell tovább, dolgoznom kell, öcséimre vigyázni és nem állhat meg az életem, hogy egy kicsit is elmerengjek vagy helyre tegyem a lelki világomat. Olyan dolgok jártak az eszembe, hogy: Ki fog addig eltartani, vagy ki fogja átvenni a szerepeimet az én saját életemben?
Most már tudom, hogy nem jól álltam az egészhez és időt kellett volna adnom magamnak, de most nem is erről szeretnék beszélni, hanem arról a szembetűnő változásról, amit a testem generált. Amikor apukám megbetegedett és végig kellett asszisztálnom az elmenetelét, még se időm, se energiám nem volt arra figyelni, hogy szép lassan elhízok és különféle furcsa dolgokat produkál a szervezetem, így mindent hagytam, hogy menjen a maga útján, hisz más volt a prioritás.

Képzeljétek el azt az egy évet, mikor minden ismerősöddel újra találkozol a hízásod óta és mindenkitől végig kell hallgatnod, hogy :úú eléggé el vagy hízva! miért nem sportolsz? miért nem étkezel egészségesen? Őszintén szólva minden ilyen kérdés után elvonultam sírni magamba…. Nem tudtam arra sem a választ, hogy miért híztam el, hogy fogom túlélni az elkövetkezendő időszakot, vagy miként fog alakulni az életem a legjobb barátom, édesapám nélkül. Természetesen ekkor is próbáltam úgy tenni, mintha ezek a beszólások engem nem zavarnának és úgy is mindjárt minden jobb lesz.

Két év telt el és semmi nem lett jobb. Egyre ducibb lettem bármilyen diétát is próbáltam ki, illetve egy idő után sportolni se tudtam a túlsúly miatt ugyanazokat az edzésformákat, amiket addig ismertem és próbáltam újra elővenni. Hárítottam, tagadtam és magam alatt voltam. Először én nem akartam ezzel foglalkozni, aztán szerettem volna, de valamiért kín keservesen se ment, megint feladtam, megint elkezdtem, majd újra feladtam.

Éreztem, hogy valami nincs rendben, de minden doki azt mondta fogyjak le. Kösz, ezt én is tudom, de hogy? Fogalmam nem volt, el voltam veszve és mindegyik baj, hozott magával egy másikat.

Idén jutottam el oda, hogy miután feladtam a harcot és én már így maradok gondolat után, több barátnőmmel is beszélgetve rájöttem, lehet hormon problémáim vannak illetve gluténérzékenységem. Miután fogalmam nem volt ezekről mélységében így sose gondoltam volna, hogy ilyen problémáim lehetnek. Az orvosoknak többször is felhoztam ezt a témát, mivel azt az egyet tudtam, hogy a hízás lehet ilyen eredetű is, de azok kiröhögtek, mind…egytől-egyig. Hozzá nem értőként természetesen hittem nekik, csak egy idő után már túl sok minden csengett össze…
Nyáron kerestem egy magándokit, aki kikérte a vizsgálatokat, ezek jelenleg is folynak, erről majd később tudok pontosabban nyilatkozni, de az már biztos, hogy gluténérzékeny vagyok, ami már most sokat segít, hisz amióta nem fogyasztok glutént már elindult a fogyásom, nem szenvedek hasi fájdalmaktól és nem vagyok felfújódva. No comment…

Mai napig nem tudom, hogy lett volna jó, miként kellett volna ezeket kezelnem, mire kellett volna előbb gondolnom, vagy miért nem vagyunk azzal tisztában, hogy mennyi mindent okoznak a lelki problémáink. Tudom, hogy ez egy kényes téma, de én mára már biztos vagyok benne, hogy emiatt alakult így az életem. Biztos vagyok benne, hogy az események fel nem dolgozása juttattak ide, de közben abban is, hogy a mai rendszer nem arra van berendezkedve, hogy figyeljen az emberek lelki világára. Akkoriban, ha minden nap kiengedtem volna ami bennem volt képtelen lettem volna dolgozni, élni vagy bármilyen segítséget nyújtani a családom számára. Az a két nap szabadság amit a munkahelyedtől kapsz…kitörölheted vele a seggedet.

Több mint két év volt mire rájöttem mi lehet a baj testi-lelki vonalon is, mivel kéne foglalkoznom, hogy helyrejöjjek, arra viszont mai napig nem tudom a választ, hogy az emberek miért a súlyom alapján ítéltek meg. Talán az emberekben csalódtam a legtöbbet ebben az időszakban. Egyik se kérdezte meg mi történt, egyik se szeretett volna velem beszélni, csak egy céljuk volt méghozzá kritikát megfogalmazni és jelezni ellenszenvüket. Nem a véleménnyel vagy a segítő szándékkal van a baj, mert akik így közelítettek felém azoknak köszönöm!

Most már őszintén állíthatom, hogy ezek az emberek nem számítanak és kívánok nekik minden jót, de ehhez hozzá kell tennem azt is, hogy ez nem ment egyik pillanatról a másikra. Aki a földön fekszik, annak még nehezebb felállnia, ha még bele is rúgnak. Túl sok idő, mire kezelni tudod a helyzetet, ahhoz, hogy ne hagyjanak mély nyomot benned. Szerintem én már ráléptem a kifele vezető útra, ami egy nagyon hosszú út elejét jelzi, de boldog vagyok, hogy egyáltalán rátaláltam.

Vannak bennem sebek, nagyobbak mint valaha gondoltam volna, de én biztos vagyok benne, hogy minden egyes kiló ami feljött és minden egyes betegség amivel mostantól szembe kell néznem megérte, mert ez jelzi számomra, hogy kit engedtem el és kiért tettem meg mindent még az utolsó pillanatokban is!

Remélem ha pár év múlva visszagondolok erre az időszakra, újra hatvan x kilósan, még erősebb leszek, mint valaha!

Ismét tanultam valamit az emberekről és arról is, hogy el kell engedni őket…

Ui.: Sajnálom, ha túl csapongóra sikeredett ez a bejegyzés, de ma valamiért elkapott ez a téma és úgy éreztem végre tudnék róla beszélni. Nem akartam elengedni ezt az érzést, mert veletek szívesen osztom meg ezeket a nehéz pillanatokat az életemből. Ti mindig pozitívan álltok hozzám. Remélem erőt tudok nektek adni, ha ti is ilyen problémákkal küzdötök! Kérlek írjátok meg!

1464 Össze nézettség 4 Mai nézettség

2 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.