“Maga kövér, fogyjon le!” | Jövőre ugyanitt, ugyanekkor! | Motiváció #11

Untitled design

Hétvégén sokat beszélgettünk barátnőmmel és a sztorizgatások közepette rájöttünk mennyi minden szarságon mentem át, azért, hogy pár “egyszerű dologra rájöjjek.
Ezt a blogot nem csak a sminkelés miatt kezdtem el, hanem azért is, hogy segítsek nektek, megosszam veletek a történetemet és erőt adjunk egymásnak. Eddig igen ritkán írtam ki magamból a dolgokat, de úgy néz ki nekem is idő kellett. Mindig el szoktam mondani, hogy egy intenzív fejlődési szakaszon megyek épp keresztül lelkileg és testileg is, ezért van az, hogy egyre többet és jobbat tudok adni magamból mindenkinek, még saját magamnak is. Szeretném, ha mernénk beszélni ezekről a dolgokról és igenis segítenénk egymáson ötletekkel, tapasztalatokkal és nem hagynánk, hogy másokat is ennyire félrevezessenek és elhitessék velük, hogy semmit sem érnek. Őszintén úgy gondolom, hogy ha csak két emberhez jut el az üzenetem vagy hozzásegíthetek két embert ahhoz, hogy megismerje ezt a betegséget és azt, hogyan teheti tönkre az életüket, vagy a családjukét, ismerősük, szeretteik életét, akkor már megérte nekem. Innentől kezdve szeretném, ha ezek az írások rendszeresek lennének, természetesen attól függően mennyire vagytok kíváncsiak rá.

Nos a rövid kis bevezető után, elkezdem a tényleges történetet, amiről ma szerettem volna írni nektek.
Arról már tudtok, hogy 2-2,5 éve kezdődött nálam ez a változás, mind testi, mind lelki vonalon apukám megbetegedése után.
Miután elment és volt már annyi lelki erőm, hogy ránézzek magamra, tudtam, hogy valami nincs rendben. Annyira viszont már nem érdekelt, hogy komoly kutatásba kezdjek, és kivizsgáltassam magamat, mert féltem. Őszinte leszek, kurvára féltem. Egy év folytonos ducizgatás után nem sok önbizalmam maradt. Haragudtam a világra és benne az összes emberre, aki ezt mondta rám, vagy csak úgy nézett rám, hogy tudtam mire gondol.
Kicsit később az élet viszont szerette volna még jobban az arcomba tolni a problémát, hogy vegyem már észre, hogy ezzel foglalkozni kell, így igen hamar emésztési problémákkal kezdtem el küzdeni. Folytonos hasmenés, puffadás, hasi görcsök, hasi fájdalmak. Ez már annyira megrémített legalább, hogy elmentem egy gasztroenterológushoz.
Minden ultrahangos, CT-s, vérképes, székletes vizsgálat után azt mondta, hogy nem érti és nem tudja mi a bajom, menjek el nőgyógyászhoz. Elmentem nőgyógyászhoz aki egy ultrahang alapján közölte, hogy itt bizony semmi baj nincs.
Folytatódott ez az állapot, amit én kezdtem magaménak tudni, nálam ez biztosan így működik, hisz az orvosok megmondták nincs semmi bajom. Itt azért szeretném hozzátenni, hogy ezek mind fizetős orvosok voltak, akik igen neves klinikákon dolgoznak.

IMG_7708
A kedvenc esetem ám még mindig az, amikor az éves céges vizsgálaton ugyanaz az orvos, ugyanazt elmondta két egymást követő évben: “Maga kövér, fogyjon le!” Ezt egymás után kétszer meghallgattam, először az élettől vette el a kedvemet, másodjára úgy gondoltam: Jövőre ugyanitt, ugyanekkor! Meglátjuk ki fog jobban mosolyogni.
Amúgy ezt az orvost kértem meg legelőször, hogy végezzenek hormonvizsgálatot, de az előbb leírtakból gondolhatjátok mit mondott…
Ezek után pedig már egyértelmű volt számomra is, hogy egészséges vagyok. Ez a remek érvelés engem is meggyőzött! 😉

FullSizeRender Milyen érdekes az élet, mert ezek után jöttek az emberek és velük együtt a válaszok is mikor már nem kerestem őket. Idén csak egy dologra szerettem volna koncentrálni, méghozzá arra, hogy megtaláljam magamat és a saját céljaimat (nem azokat, amiket mások támasztanak, hanem a SAJÁTOMAT). Kezdtem egyre jobban érezni magamat a bőrömben hiába jött egyre több és nagyobb fájdalom, hiába nem fogytam egy kilót se, én ráléptem az utamra és ez volt a lényeg. A lelkemet próbáltam meggyógyítani, de az emberek csak úgy jöttek mellém és osztottak meg velem olyan információkat, amik után tudtam merre induljak el még akkor is, ha már megállapították egészséges vagyok….
Barátnőkkel, ismerősökkel, ismeretlenekkel jött fel egyre többet a glutén téma, a hormonok, a PCOS az IR. Nem sok mindent tudtam ezekről, de nagyon hamar rájöttem, hogy ilyesmi lehet nálam is. Minél többet olvastam ezekről, minél többet kérdeztem másokat, akik ebben szenvedtek, tudtam, hogy nekem is kell egy ilyen vizsgálat valamikor…. Persze megint a halogatás. Erről kéne nagyon gyorsan leszoknom, de szerintem legbelül féltem még mindig, hogy mi van akkor ha tényleg semmi bajom nincs és igaza volt annak a sok baromnak és egyszerűen csak dagadt disznó vagyok.

IMG_7450

Tudjátok mi kellett ahhoz, hogy elmenjek orvoshoz ennyi visszautasítás után? Az, hogy idén nyáron két nyaralásomat is a WC-n töltöttem, mert megettem 1 hét alatt 1 db glutént tartalmazó ételt. Egy darabot…

Itt mondtam azt magamnak, hogy 0 glutén, ám ezerrel el kell kezdeni a kivizsgálásokat. Nem fog érdekelni, ha ismét elzavarnak, vagy hülyének néznek akkor is elviszem egy jó szakemberhez a leleteimet. Szerencsére itt már erre nem volt szükség, mert az első beszélgetés alkalmával mondta az endokrinológus/nőgyógyász szakorvos, hogy vannak bajok, de meg fogjuk oldani.

Megjöttek a leleteim és Policisztás ovárium szindrómám van (PCOS), inzulinrezisztenciával.

Szóval nagyjából 2 év és sok-sok orvos után itt állok (vagyis ülök) és nem bírok napirendre térni az új diagnózisom és az elmúlt 2 évem fölött. Bizakodom és tudom, hogy ezt is megcsinálom… de akkor is!! Mi a franc van az emberekkel? (erről majd egy másik posztban fejtem ki a véleményemet)

Nagyon nehéz lesz, de sokat jelent az, hogy végre tudom mi a bajom és mit kell tennem azért, hogy helyrejöjjön az egészségem. A célt látom, az odavezető utat nem teljesen tisztán, de ez nem is számít, mert majd az út folyamán az is ki fog világosodni.

FullSizeRender2

Nyugodtan írjatok, ha átéltetek hasonló kínlódást, ha sikerült nektek is kijutnotok egy lehetetlennek tűnő helyzetből! Szeretnék megismerni sok-sok kis hőst a mindennapokból! :)

1832 Össze nézettség 5 Mai nézettség

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.