Első benyomás | Lilás-rózsaszín szem, nude ajkak

IMG_1648_youtube
Ismét egy újítás jön tőlem, amit még sose csináltam!
Sok olyan videót láttam már a nagyoktól, amikben életükben először próbálnak ki termékeket, miközben bemutatnak egy újabb smink kreációt is. Két legyet ütnek egy csapásra. Elmondják a véleményüket az új termékekről, így kapunk egy rövid tesztet is, de közben kapunk egy új sminket is, amiben gyönyörködhetünk.
Én is valami hasonlóval próbálkoztam. Ebben a videóban három új dolgot próbáltam ki, amit ezelőtt még soha nem használtam:
– Douglas My favourite palette
– Pupa Cream Blush
– Pupa Vamp Pigment

 

 

Ez lenne a kész smink! Őszintén bevallom, nagyon rég nem készítettem már rózsaszínes szemsminket, de a pigment, amit azért vettem meg, mert azt hittem barackosabb… így fest az életben. Szóval eléggé csalódott vagyok, mert nem hiszem, hogy túl gyakran fogom használni, de a végeredmény végül is tetszik. Nem mondom, hogy túl gyakran fogok nekilátni valami hasonlónak, de amit tudtam, kihoztam belőle, hogy emészthető legyen számomra is :) Bármennyire is szőke, kék szemű, sminkelni szerető ember vagyok a barbie stílus messze áll tőlem!

 

IMG_1651_szerk

Mi a véleményetek? Sikerült valami szépet alkotnom?
Adios Krumplikák!
2146 Össze nézettség 1 Mai nézettség

1 Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.