BH Cosmetics | Shaaanxo paletta – BS 1. nap

IMG_3372_szerk2

Tegnap sikeresen megérkeztünk a Zamárdiba, ahol hamar nekiláttunk a kis szépségszalonunk felállításának. Zene be, ecsetek, paletták elő és mehet is az alkotás. Az egyik legnagyobb élmény számomra Soundon az, hogy kiélhetem az erősebb sminkek iránti eléggé elvetemült és furcsa vonzalmamat, amit a hétköznapokon el kell rejtenem a nagyvilág elől.

Ez a smink, tegnap készült (Balaton Sound 1. napján) az új szerzeményemmel. Alig vártam, hogy végre kipróbálhassam, amióta csak megérkezett hozzám és ez nem más, mint a BH Cosmetics és az egyik kedvenc youtuberem közös terméke, a Shaaanxo paletta.

5 erősen csillogó, 1 kevésbé csillogó (a legsötétebb) és 3 matt szín található benne. Nagyon szépen pigmentáltak, a csillogó színek felvitel után is megtartják színüket és csillogásukat is, amivel már ezer éve nem találkoztam sajnos az itthon kapható termékek között. Kora délután kentem fel a szememre a színeket és hajnalra egy kicsit se koptak le, vagy másztak el a helyükről, szóval amit vártam tőle, azt meg is kaptam! Zseniális termék. Nekem nagyon bejönnek a színek, az én világom abszolút, a személyes kedvencem pedig ez a kis világos sárga maszatoló szín, ami annak ellenére, hogy világos pont annyira tudjuk elrejteni, vagy pont felfedni a szemhéjon, hogy egy kicsit megspékelje ezeket a sötét színeket.

IMG_3492_szerk

A sárga szín gyönyörűen alkalmazható a mélyítővonalba, satírozó színnek, amivel a többit később majd egybedolgozzuk. Nekem annyira tetszett, hogy a végén még felvittem belőle a mélyítővonal fölé, hogy egy kicsit feldobjam a sminkemet. A téglás, barna, matt szín annak ellenére, hogy inkább vörösnek néz ki, nagyon jó meleg barna árnyalatot varázsol felvitelkor. A mozgó szemhéjamra, egy fekete alapot tettem, amit ti is megtehettek egy fekete szemceruzával, amit egyszerűen az ujjatokkal elmaszatolhattok, majd erre tettem a legsötétebb színt a palettából, amiben van egy kis csillám is.

IMG_3490_szerk

Itt még nem került fel a rúzs, de egy nagyon szép lilát választottam a Maybelline – Plum Passion-t.

Íme egy kép erről is:

IMG_3508

 

13567123_1138816016174814_4466961518256257334_n

Nos remélem, hogy akik itt vannak remekül érzik magukat és akik pedig dolgoznak, azoknak kitartást, mindjárt itt van nekik is a hétvége!

Öleléss Krumplik!

2788 Össze nézettség 2 Mai nézettség

1 Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.