A nap bloggere I Kérdezz – felelek

Ti kérdeztetek én pedig most válaszolok!

 

1. Nagyon szép sminkeket készítesz. Profiként foglalkozol vele, vagy szeretnél profi lenni, vagy csak hobbi?

Először is köszönöm szépen, örülök, hogy tetszenek a sminkek amiket készítek. Hobbinak indult, most is az, de remélem a közeljövőben lehetőségem adódik “profiként” dolgozni a szakmában.

2. Mit szeretsz a legjobban a blogolásban?

Elsősorban azt, hogy úgy érzem apukámtól kaptam, hogy nélküle is legyen értelme a napjaimnak.

Azt, hogy megoszthatom az emberekkel tapasztalataimat, ötleteimet, elkészített sminkjeimet és ezáltal nem kell mindent nekik is végigpróbálniuk, sok kérdést tisztázhatok mielőtt hónapokig küzdenének vele.

3. Milyen lesz az ünnepi smink ?

Valószínűleg az adott kedvencem: szép alap, definiált tusvonal, sötét rúzs, erős kontúr.
Egy kis aranyat belecsempészek még biztosan! :)

IMG_0484_szerk

4. Melyik a kedvenc sminkmárkád?

Ha egyet kéne mondanom talán a MAC-et mondanám, mert hatalmas választék, nagyon jó minőség.

5. Szeretnél-e fejlődni a blogolás által és ha igen, miben?

Természetesen szeretnék még fejlődni, hisz eléggé kezdőnek számítok, ami azt jelenti, hogy bőven van még mit tanulnom. Szeretnék jobb fotókat készíteni, ami most már remélem menni fog az új gépemmel, szeretném, ha még jobban át tudnám adni írásban a gondolataimat és hogy megtanuljam kezelni ezt a fránya blogfelületet…. 😀

6. Szió.
Nagyon tetszett a Kezdőkbek DD postod. Büszke lehetsz magadra,hogy
felvállaltad ezt a kényes,de létező problémát. Ritkaság az őszinteséged.
Hogy érzed,milyen hatása lett a cikkednek? Köszi a választ.

Őszintén szólva nagyon féltem az elején, hisz két lehetőségben gondolkodtam, vagy egy életre elvágom magam ebben a közegben, vagy megértik mit is szerettem volna az írásommal átadni. Szerencsére a második verzió nyert, de szerintem ebben az is benne van, hogy felvállaltam a saját hibámat is ebben a dologban. Persze először nem így éreztem, hanem a szokásos: újjal mutogattam, hogy a szemetek… de szerencsére hagytam magamnak időt, hogy megemésszem, átgondoljam még egyszer és akkor már láttam, hogy ebben én is kivettem a részemet.Végeredményben egy nagyon pozitív élménnyé vált és amit ott elhalasztottam, azt utána bepótoltam és sikerült sok kedves, támogató emberrel beszélnem, ha nem is sokat, de nekem ez is valami. Nagyon jól esett a sok jó szó és tanács, erőt adtak a folytatáshoz.

7. Ha csak egy sminkmárka termékeit használhatnád melyik lenne az?

Mivel a kedvenc márkához a MAC-et írtam, így maradnék ennél!

8. Mik az alap sminktermékeid, amiket mindent nap használsz?

Szemöldökfesték (mivel albínó vagyok szinte) és szempillaspirál – ez a nagyon alap, amikor ennél kicsit többet szeretnék, akkor még egy kis alapozó, púderrel és bronzosító/pirosító, illetve rúzs.

9. Melyik a kedvenc karácsonyi emléked?

A múlt évi karácsony, amit utoljára tölthettem el apukámmal.

10. Gondoltál már arra, hogy abbahagyod az írást? Miért?

Sokszor. Nem tudom ez, hogy megy más bloggereknél, mivel senkivel nem beszélgettem még hosszabban, de amikor a blogodon nincs semmi mozgás, nem válaszol senki a bugyuta kérdéseidre akkor elgondolkozol azon, hogy valamit rosszul csinálsz. Ez velem már előfordult sokszor, persze tudom, hogy türelem, de azért csak emberből vagyunk, nehéz amikor úgy érezzük, hogy nem jó amit csinálunk és nem jut el az emberekhez, akiknek készítjük.

11. Milyen ecseteket használsz, illetve melyik a kedvenc sminkecseted?

Vicces, de egyelőre elég “gagyi” ecsetkészletem van. Az egyik legnagyobb szett az ebay-ről van, a többi pedig drogériákból és egy a Pupából. Kedvencem a Real Techniques ecsetkészlet lenne, ha telne rá. Volt szerencsém kipróbálni őket és eléggé nagy a különbség, sajnos.

12. Ha csak három blogot olvashatnál a jövőben, melyik három lenne az?

Az egyik biztos Lauren Curtis blogja lenne ( http://loveloz.com/ ), mert ő volt az aki teljesen rabul ejtett, amikor megtaláltam a videóit, blogját, fb oldalát és megtetszett az amit csinál. Rájöttem, hogy én is valami hasonlót szeretnék csinálni.
A másik EhsstySmink blogja. Ő az Magyarországon, aki nekem azt adja vissza, amit én is látni szeretnék egy sminkblogon.
A harmadik talán a Krémmánia blogja lenne.

13. Szerinted mi az a hiba, amit “tipikus” kezdő blogger hibának nevezhetünk?

Nincs meg az összhang!

14. Smileyk a bejegyzésben – igen, vagy nem?

Igen, engem nem zavarnak ha mértékkel használják őket, sőőőt!

15. Mik a terveid a bloggal?

Szeretném, ha sok emberhez eljutna és segíthetnék nekik: hogy válasszanak alapozót, milyen termékeket érdemes megvenni, milyen alkalomra milyen smink illik, hogy rájöjjenek ők is képesek elkészíteni maguknak egy egyszerű, de annál hatásosabb sminket!
Szerintem ebben nagyon el vagyunk maradva… vannak akik sminkelnek, de azok rengeteget és vannak azok akik utálják őket, mondván, hogy nekik nincs idejük erre, meg pénzük és nem is áll jól nekik… pedig van középút. Hosszú távon szeretnék a sok önbizalom hiányos nőnek reményt adni és eszközöket a önmegvalósításhoz.
Én nagyon sok mindent végigjártam ebben a témában és tudom, hogy nem mindenkinek ez az élete, pont ezért szeretném ezt velük megosztani, hogy könnyebb legyen nekik.

16. Csak sminkes vonalon szeretnél maradni, vagy írnál más random témákról is?

Nem tartom lehetetlennek, hogy másról is szeretnék majd írni, de ezt még későbbre hagyom, egyelőre ez is elég nagy kihívás.

17. Mi az ami kikapcsol ?

Zenehallgatás, táncolás, blogolás, sorozatok, olvasás, álmodozás, mesék.

18. Mik azok a dolgok , amik inspirálnak ?

Mesék, napsütés, azok, akik nálunk sokkal nagyobb gondokkal küzdenek mégis mindig pozitívak tudnak maradni és harcolni, az ő történeteik és mondataik. A küzdeni akarás az emberekben!

19. Melyik az a sminktermék , amit mindenképp magaddal vinnél egy külföldi utazásra ?

Ha csak egy lehetne az biztos a szemöldökfestékem lenne!

20. Ha csak egy céget választhatnál, kinek a kozmetikai termékeit vennéd?

Ez ismét a MAC szerintem.

21. Mi az a három beauty termék, ami nélkül egyszerűen nincs élet számodra?

Ismételnem kell önmagam, de szemöldökfesték, bronzosító és rúzs!

22. Az arcfestésen kívül van más “hasonló” művészi tevékenységed? Gondolok itt festés, grafikus munka vagy tetoválás?

Nincs, az arcfestéssel is csak idén halloweenkor kezdtem el barátkozni, de nagyon érdekes téma és szeretnék még ebben is sokat fejlődni!

Ennyi lett volna, remélem sikerült mindenkinek kielégítő választ adnom a kérdéseire, ha nem tegyétek fel még nyugodtan! :)

 

2002 Össze nézettség 2 Mai nézettség

7 Comments

  • Natalia Kubasi szerint:

    Jó kis bejegyzés lett, én még mindig azt mondom, hogy nagyon sok munkát kell belefektetni és bizony sok idő kell, mire beérik a munka. Pár napja mondtam húgomnak, hogy simán elindíthatna egy fashionblogot, erre pedig azt kaptam válaszként, hogy rajtam keresztül látja, hogy rohadt sok időt elvesz a blog és tényleg szívvel-lélekkel, sok időt feláldozva kell csinálni, hogy végül legyen belőle valami… Szóval csak is előre! Egyébként egy jó minőségű beauty blognak nagyobb esélyei vannak előrelépés során,mert szinte minden nő szereti a sminkeket :)
    Ami szerintem még fontos, az a stílus, ami miatt ki lehet tűnni a tömegből. Hiába vagy jó, ha tucat vagy. Kell valami, ami miatt a blog egyedi és mutatja, hogy ez mind te vagy :) Legalábbis én ilyenkor kezdek olvasni valakit, ha a stílusa megtetszik és akkor akár minden sminkes posztot elolvasok, mert tudom, hogy maga az adott termék nem érdekelne, de a stílus annyira átjön és szórakoztat, hogy ott ragadok :) Szóval hajrá előre, a sminkeid tényleg gyönyörűek! :)

  • Nati minden szavával egyetértek: sok munka, sok idő, sok-sok minőségi poszt és egyedi hangnem. Ez (lehet) a kulcs a sikerhez! :) Na meg persze rengeteg akaraterő és kitartás.
    Engem egyébként megfogtál a gyönyörűen kivitelezett sminkjeiddel, még ha rossz passzban is vagy néha, szerintem jó úton jársz. ♡

  • Nancy szerint:

    Köszönöm szépen a biztatást és ígérem megteszek mindent, hogy még jobb legyek és színvonalas posztokat írjak! :) Nagyon jól esik, hogy írtok és elmondjátok a véleményeiteket. Ezzel nagyon sok kérdésemet megválaszoltátok és most már tudom, hogy a kemény munka biztos meghozza majd gyümölcsét, csak kicsit türelmesebbnek kell lennem.

  • Moon Angel szerint:

    Nagyon tetszettek a válaszaid. :)
    Sminkecset ügyben a Jessup ecseteket szívből ajánlom. Ebay-en elég olcsók de a minőségük szuper. A nagy részük Sigma koppintás van köztük olyan ami tökéletes dupe-je az eredetinek.
    A Pro Techniques pedig a RT ecsetek koppintása, azok is teljes másai az eredetieknek. :)
    A pici pónikat én is imádom a mai napig. 😛

    • Nancy szerint:

      Jessup ecsetkészletem nekem is van és tényleg nagyon jók, kivéve a fehér blender ecsetek, azok az első mosás óta úgy állnak mint a wc kefe :)
      A Pro Techniques-t még nem próbáltam, de akkor fel is megyek ebayre megnézni, köszi a tippet!
      Azt hittem csak én vagyok ilyen beteg, hogy mai napig nem, hogy leköt, de még élvezem is a my little pony minden egyes részét! :)

  • Megaera szerint:

    Jó volt olvasni a válaszaidat – látom te is MAC mániás vagy, én is oda vagyok ezért a márkáért, habár még csak rúzsokat birtokolok tőlük.

    • Nancy szerint:

      Köszi!
      A MAC mánia lassan elismert betegség lehetne…. A vonzódás tagadhatatlan és képes rávenni az embert, hogy otthagyja a fél fizetését, amikor gyanútlanul besétál! :(

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.